Cryonics Questions and Choices
Robert A. Freitas Jr., Ralph C. Merkle és Peng Jinping könyvei mit árulnak el valójában a kriobiológiáról, és mit nem?
Ez a helyes kérdés az induláshoz. Egy cím bátor hangzású lehet. Egy könyv bizonyosságot sugallhat. De a kriobiológia még mindig egy reményen, műszaki érveken és sok nyitott kérdéssel épülő terület.
Az anyagot olvasásának leghasznosabb módja három dolog szétválasztása. Az első maga a kriobiológiai elképzelés. A második az a mérnöki út, amely egy nap lehetővé teheti a javítást. A harmadik pedig a papíron szereplő elmélet és a valós világban elért eredmény közötti hézag.
A kriobiológia egy egyszerű problémából indul ki. Ha egy embert törvényileg holtként nyilvánítottak, és ezután a testet vagy az agyat lehűtik és megőrzik, végezhet-e valami a jövőbeli orvostudomány ezzel a szerkezettel később? Ez a kérdés húzza a területet. A válasz nem ismert. Eddig egyetlen emberi kriobiológiai beteget sem élesztettek fel.
Freitas és Merkle nevével fémjelzett művek közel állnak ehhez a kérdéshez a mérnöki oldalról. Azt vizsgálják, hogyan javíthatják a jövőbeli eszközök a károkat nagyon kis léptékben. Egyszerűen fogalmazva: azt kérdezik, hogy képesek-e egyszerre apró gépek vagy molekuláris módszerek segíteni abban, hogy helyreállítsák a megőrzött szöveteket. Írásaik műszaki jellegűek, de az alapötlet könnyen átlátható. Ha sérülés történik sejtek és molekulák szintjén, akkor egy jövőbeli javítási módszernek ugyanazon a szinten kell működnie.
Peng Jinping ebben azonos eszmei világban jelenik meg Freitas, Merkle és mások gyémánt mechanoszintézisről szóló kutatásai révén. Ez a téma szigorúan hangzik, de az ötlet elég egyszerű. Atomszinten történő kontrollált elhelyezésről van szó kemény anyagok előállítására. A gyémánt erős anyag. A mechanoszintézis megközelítés arra törekszik, hogy mechanikus eszközöket használjon atomonként – vagy majdnem úgy – az előállításához. Ez nem önmagában a kriobiológia. A molekuláris gyártás szélesebb álmának része, amelyet egyes kriobiológiai gondolkodók úgy vélnek, hogy egy nap jelentőséggel bírhat a javítás szempontjából.
Ez a kapcsolat fontos, de őszintének kell maradnia. Egy gyémánt növekedéséről szóló tanulmány nem bizonyítja, hogy a fagyott emberi agyakat meg lehet javítani. Egy önismételő gyártóállomásokról szóló szabadalom nem élesztési módszer. Egy kriobiológiai feléledésről szóló könyv nem ígéret arra, hogy a feléledés megtörténik. Ezek a művek ugyanabban a beszélgetésben vannak, de az útvonal különböző pontjain helyezkednek el.
Miért fontosak ezek a könyvek a kriobiológia olvasói számára
Az emberek gyakran azt hiszik, hogy a kriobiológia csak a hidegről és a tárolásról szól. Ez túl szűk látókörű. A kriobiológia felteszi a nehéz második kérdést is: mire lenne szükség a jövőbeli javításhoz egyáltalán?
Itt válnak fontossá Freitas és Merkle könyvei. Nem egyszerűen azt mondják: „Őrizd meg a testet, és bízz a jövőben.” Megpróbálják elképzelni azoknak az eszközöknek a típusait, amelyekre szükség lehet a jövőbeli orvostudománynak. Ide tartozik a nanoméretű javítás, a kár szkennelésének gondolata, valamint az agyi struktúra olyan mértékű rekonstruálhatóságának lehetősége, amely számít a személyiség és az emlékezet szempontjából.
Ralph Merkle az agy molekuláris javításáról és a kriobiológiáról mint műszaki problémáról írt. Robert A. Freitas Jr. részletesen írt a nanomedicináról, majd később a kriobiológiai feléledésről nanomedicinin keresztül. Ezek a művek komoly kísérletek egy lehetséges út feltérképezésére. Nem bizonyítják, hogy az út létezik. De tesznek valamit értékeset. Konkrettá teszik a kérdést.
Ez a konkretizálás segít megőrizni a reményt, mielőtt ködbe vészne. Sokakat vonz a kriobiológia, mert másodélyt szeretnének az életben. Értem ezt a vonzerőt. De a komoly kriobiológiai gondolkodás nem a kívánt eredmény reményével kezdődik. A tényekkel kezdődik: a megőrzés, a kár és a javítás külön problémák.
A készenlét és a stabilizáció is ennek a láncnak a része. A készenlét azt jelenti, hogy készen állunk a hivatalos halál pillanatában. A stabilizáció azt jelenti, hogy lassítjuk a bomlást e pillanat után. A szállítás azt jelenti, hogy eljuttatjuk az illetőt a hosszú távú megőrzéshez. Ezek a lépések gyakorlatiasak. Nem a jövőbeli gyógymódok. Csak az a módja annak, hogy a állapotot minél érintetlenül tartsuk meg bármely későbbi javítási kísérlet előtt.
Itt segítenek a műszaki könyvek. Azt kérdezik, mit kell legyőznie a későbbi javításnak. A jég okozta kár, az ischemiás sérülés, a kémiai változások és a finom szerkezet elvesztése mind számít. Ha a jövőbeli módszerek nem tudják leolvasni a megmaradt szerkezetet, akkor a megőrzött személy talán nem lesz visszanyerhető semmilyen értelmes értelemben. Ha igen, akkor az elképzelés legalább nyitva marad.
Egy kis példa
Képzeljen el egy viaszpecsetet egy levélen. Ha a pecsétet megolvasztják, a forma elveszik. Ha elég lenyomat marad meg, egy óvatos restaurátor következtethet arra, mi volt egyszer. Ha a kár túl súlyos, az üzenet eltűnik.
Ez csak egy példa. Az emberi szövet sokkal összetettebb. Mégis, ez mutatja az alapvető kriobiológiai kérdést. A megőrzés azt próbálja megtenni, hogy elég szerkezetet érintetlenül tartson ahhoz, hogy egy jövőbeli módszer le tudja olvasni és megjavítsa. Minél nagyobb a kár, annál bizonytalanabb az eredmény.
Ez az oka annak is, miért kerül gyakran digitális ötlet a vitába. Néhányan azt kérdezik, hogy egy digitális archívum, egy személyiségmodell vagy egy AI-másolat helyettesítheti-e az embert. Ez egy másik kérdés. Egy modell megőrizhet szavakat, szokásokat és mintázatokat. Nem garantálja a tudatot vagy a személyes túlélést. Hasznos lehet rögzítésként. Nem ugyanaz, mint a feléledés.
Freitas és Merkle munkája egy fizikaiabb úton helyezkedik el. Feltételezi, hogy ha a személyes folytonosságnak bármit is jelentenie kell a kriobiológia után, akkor szükség lesz valamilyen tényleges javításra. Ez a javítás egy nap biológiai, molekuláris vagy számítógépes lehet. Senki nem mondhat őszintén, melyik út fog működni, vagy hogy egyáltalán bármelyik.
Mit vehet magával egy körültekintő olvasó ezekből a szerzőkből
Ezeknek a könyveknek az értéke nem abban rejlik, hogy megoldják a kriobiológiát. Nem teszik. Az értékük abban rejlik, hogy csiszolják a kérdést.
Segítenek az olvasónak látni, hogy a kriobiológia nem egyetlen állítás. Állítások láncolata. Stabilizálható-e a beteg a halál után? Elég szerkezet maradhat-e meg a megőrzés során? Képesek-e a jövőbeli eszközök felismerni és megjavítani ezt a szerkezetet? A folyamat során megmaradhat-e a személyiség? Minden lépés különálló. Minden lépésnek megvan a saját bizonyítási terhe.
Ez a gondolkodásmód hasznos, mert megvédi az olvasókat két hibától. Az egyik hiba a kriobiológia elutasítása fantáziaként anélkül, hogy megnézné a műszaki érveket. A másik hiba a műszikai ambíció biztosítékként való kezelése. Az őszinte középutazás nehezebb. Azt kérdezi, mi ismert, mi tipp, és mi van még nagyon messze.
Peng Jinping jelenléte ebben a műanyagban is mutat valamit fontosat. A kriobiológia nem él csak egyetlen szűk orvosi vita mellett. Érinti az anyagtudományt, a nanotechnológiát, a gyártást és az agyi javítás koncepcióit. Ez a széles körű hatás az oka annak, hogy a terület mind kíváncsiságot, mind kétséget vonz.
Ezt a keveréket észszerűnek találom. Komoly kérdés jele. A komoly kérdések gyakran kényelmetlenek. Nem kínálnak tiszta kényelmetmséget. Azt kérdeznek, hogy egy ember tartható-e-e a jelenlegi veszteség és a jövőbeli lehetőség keskeny tere között.
Mit érthet meg most az olvasó? Ez: ezek a szerzők nem adnak kész választ. Technikai eset részeit építik arról, hogy a kriobiológia miért lehet, egy nap, több mint tárolás. Ez más dolog, mint azt mondani, hogy működni fog. A különbség számít.
Ez az a fajta kérdés, amelyet a The Longer Horizon igyekszik szem előtt tartani, egyértelmű kérdéssel a kriobiológiáról, a jövőbeli megőrzésről és arról, mit jelenthet őszintén a remény.
Article by Lea Varga ·