Cryonics Questions and Choices
Egy krioprenszervációs magazin száma frissítések kötelegének tűnhet. Sorolhatja a tagok számát, az ellátott betegek számát, országos összesítéseket, a laboratóriumi munkát és az új tanulmányokat. De a mélyebb kérdés egyszerűbb és nehezebb: mit tud a mai tudomány őszintén nyitva tartani egy jövőbeli énünk számára?
Ezt a kérdést tartom szem előtt itt. A krioprenszerváció a gondoskodás és a bizonytalanság között helyezkedik el. Egy lépéssorozat, amely jogi halál kimondása után kezdődik, amikor egy embert már nem lehet közönséges orvosi kezeléssel megmenteni. Ez nem gyógyír az élőknek. Ez egy fogadás a jövőbeni javításra.
Az első lépés nem a fagyasztás
A „fagyasztás” szó félrevezeti az embereket. A jó krioprenszervációs gyakorlat alacsony hőmérsékletű tárolás előtt kezdődik. Először a készenlét következik, ami azt jelenti, hogy akkor is késznek kell lenni, amikor jogi halált hirdetnek ki. Ezután a stabilizálás következik, amelynek célja a károsodás lassítása és a test jobb állapotban tartása a szállítás előtt. Ezt követi a szállítást egy megőrzési létesítménybe, ahol hűtés és hosszú távú tárolás történhet.
Minden lépés számít, mert a test gyorsan változik halál után. Az agy az egész kérdés középpontja. Ha a szerkezet elveszik, a jövőnek kevesebb alapanyaga lesz a munkához. A krioprenszerváció arra törekszik, hogy csökkentse ezt a veszteséget, ne pedig eltüntesse azt.
Egy egyszerű példa segít. Képzelj el egy könyvet, amit vízbe ejtenek. Ha valaki gyorsan megszárazza az oldalakat, és megakadályozza, hogy az tinta kifolyjon, a szöveg később még olvasható maradhat. Ha az oldalak szétesnek, a történet elveszett. A krioprenszerváció egy kísérlet arra, hogy egy emberi lény oldalmintázata minél jobban megmaradjon, amennyire a jelenlegi tudomány engedi.
Ez továbbra is nagyon más, mint a jövőbeli újjáéledés bizonyítéka.
A megőrzés nem ugyanaz, mint a helyreállítás
Itt válik a legfontossabbá az őszinteség. Egy megőrzött agy nem egy újjáéledt ember. Egy tárolótartály nem egy visszatérési jegy. Egyetlen emberi krioprenszervációs beteget sem élesztettek fel még.
Ez a tény nem zárja le a vitát. Csak keretet szab. A krioprenszerváció azt kérdezi, hogy elegendő biológiai struktúra túlélhet-e ahhoz, hogy a jövőbeli javítótechnológiák valamit hasznosat tudjanak vele csinálni. Ez egy komoly kérdés. Ez egyben egy nyitott kérdés is.
Néhány kutatás okot ad a figyelemfelkeltésre. A jobb mikroszkópia ma már háromdimenziósan képes megjeleníteni a finom szöveti részleteket. A génszerkesztés olyan módosításokat végezhet a sejteken, amelyekkel néhány évtizeddel ezelőtt nehéz volt elképzelni. Új anyagok és idegvezeték rendszerek segíthetnek a sérülések javításában élő szövetekben. Ezek nem újjáélesztő eszközök. Jelzései annak, hogy a biológia egyre olvashatóbbá és szerkeszthetőbbé válik.
Ez számít, mert a krioprenszerváció a jövőbeli javítástól függ, és a javítás a tudástól.
Amit a jövőbeli javításnak meg kellene tennie
Ha egyszer a krioprenszerváció működni fog, a jövőbeli orvostudásnak több dologra lesz szüksége. Meg kell értenie azt a betegséget, amely először véget vetett az életnek. Javítania kell a hűtésből és a tárolásból eredő károkat. Vissza kell állítania az egészséget annyira, hogy egy ember újra tudjon élni.
Ez egy nagy feladat. A krioprenszerváció régebbi vitáiban ezt részekre bontották. Először, meg kell gyógyítani azt a betegséget, amely halált okozott. Másodszor, meg kell javítani a megőrzés által okozott kárt. Harmadszor, vissza kell állítani a testet egy egészséges működési állapotba. Egy ambiciózusabb verzió nanotechnológiát vagy apró, gép-szerű javítórendszereket képzel el, amelyek segítenek nagyon kis sérült struktúrák újjáépítésében.
Ezek az ötletek nem ígéretetek. Útvonalak, amelyeket az emberek azért képzeltek el, mert a jelenlegi orvostudás még nem tudja elvégezni a munkát.
Úgy találom, ez a megkülönböztetés fontos. A remény olcsóvá válik, amikor bizonyossággal beszél. A krioprenszervációnak az ellenkezőjére van szüksége. Egyszerű határokra van szüksége.
Miért jelennek meg digitális ötletek ugyanabban a beszélgetésben
A digitális memória és az AI-portrék gyakran bekerülnek ezekbe a beszélgetésekbe. Ez érthető. Egy felvétel, egy modell vagy egy archívum megtarthat egy hangot, egy beszédmintázatot vagy egy szokások sorozatát. Segíthet abban, hogy a hiány kevésbé üresnek tűnjön.
De egy digitális másolat nem ugyanaz, mint a megőrzött biológiai identitás. Segíthet a szeretteinek emlékezni. Segíthet a kutatóknak a személyiség gondolkodására. Még akár támogatni is képes lehet egy jövőbeli kísérletet valaki elméjének rekonstruálására. Önmagában azonban nem bizonyítja, hogy az eredeti személy folytatódott.
Ez az egyik legnehezebb vonal az egész területen. Egy mintázat adatokban tárolható. Egy ember több, mint csak az adat, legalábbis eddig a bizonyítékok szerint.
Ez nem teszi használhatatlanná a digitális munkát. Részlegesé teszi. És a részleges eszközök még mindig számítanak, amikor a nagyobb kérdés nehéz.
Egy kis, konkrét módja annak, hogy gondoljunk a kérdésre
Képzelj el két fényképet ugyanarról az öreg hídról. Az egyik éles. A másik elmosódott. Egy építő többet tanulhat az élesebről. Az elmosódott is mond valamit, de kevesebbet.
A krioprenszerváció a megőrzött struktúra élességétől függ. Minél jobban marad meg a struktúra, annál többet tanulhat belőle a jövőbeli tudomány. Ezért tekintik a készenlétet, a stabilizálást, a szállítást és a megőrzést egy láncnak. Minden kapcsolat információkat véd.
Emiatt kapnak figyelmet azok a jelentések is az állati agyakról, szövetmintákról és új rögzítési módszerekről. Azt mutatják, hogy a biológiai forma néha figyelemreméltó részletességgel megőrizhető. De egy nyúl-agy vagy sertés-agy nem egy visszatért ember. Egy szövetminta nem egy helyreállított élet.
A körültekintő olvasók külön tartják ezeket a kategóriákat.
Az érzelmeki igazság a tudomány alatt
Az emberek különböző okokból fordulnak a krioprenszervációhoz. Néhányukat a mérnöki munka vonzza. Néhányukat a gyász. Néhányuk egyszerűen nem hajlandó azt mondani, hogy a halálnak van utolsó szava, ha egy valódi alternatíva létezhetne egyszer.
Tiszteletem ezzel a komolysággal. Tiszteletem a kétséget is. A kétség őszintén tartja a területet. Azt kérdezi, hogy egy megőrzött struktúra még tartalmaz-e elég az emberből ahhoz, hogy számítson. Azt kérdezi, hogy a jövőbeli javítás egyáltalán lehetséges-e. Azt kérdezi, hogy a költségeket, a szabályokat és a határokon átnyúló részleteket elég tisztán értik-e meg a valódi családok és valódi országok.
Ezek nem kis kérdések. Ők a kérdések.
Egy jó krioprenszervációs szám nem tesz úgy, mintha feloldaná őket. Láthatóvá tartja őket. Lehetővé teszi az olvasó számára, hogy lássa mind a technikai haladást, mind a hiányzó bizonyítékot. Ez egy jobb fajta remény, mint egy ragyogó ígéret, amelynek nincs alapja.
Amit ez a kiadás megtaníthat nekünk
Egy krioprenszervációs magazin száma jelentésként is olvasható, de fegyelmi leckeként is. Azt mutatja, mennyi gondoskodásra van szükség bármilyen jövőbeli beszéd előtt, mielőtt értelme lenne. Azt mutatja, hogy a megőrzés az időzítéssel, a szállítással és a hőmérséklettel kezdődik. Azt mutatja, hogy a tudomány jobban meg tudja őrizni egyes struktúrákat, mint korábban, de még mindig messze elmarad attól, hogy egy embert helyreállítsa.
Legfőképpen azt mutatja, hogy a reménynek van alakja. A valódi remény nevezi azt, ami lehetséges. Ugyanakkor nevezi azt is, ami még nem ismert.
Ez az a gondolat, amelyet szeretnék helyretenni. A Longer Horizon folyamatosan azt a egyetlen világos kérdést teszi fel a krioprenszervációról, a jövőbeli megőrzésről és arról, mit jelenthet őszintén a remény.
Article by Lea Varga ·