Cryonics Questions and Choices
A kérdés egyszerű: mit jelent valójában, amikor egy krioprezervációs csoport azt állítja, hogy felépítette a világ első kriatóriumát? Teljes válasznak hangzik. A gyakorlatban azonban ez inkább az elhelyezésre, a kapacitásra és a nyomás alatti reményre vonatkozó állítás volt, nem pedig bizonyíték arra, hogy a krioprezerváció beágyazódott tudománnyá vált volna.
A kriatóriumot annak a helynek szánták, amelyet kifejezetten krioprezervált betegek számára építettek. A korai krioprezervációs években sokan még mindig ideiglenes megoldásokra támaszkodtak. Egy hűtőkamrai szoba, szárazjég és egy kölcsönkért sarok rövid időre képes lehetett fenntartani egy esetet. A kriatórium valami stabilabbat és célratörőbbet ígért.
Ez azért fontos, mert a krioprezerváció nem egyetlen cselekvés. Ez egy láncolat. Először a készenlét lép fel, amikor egy csapat próbál időben lenni a jogi halál körüli pillanatra. Ezután kezdődik a stabilizálás. Ez azt jelenti, hogy a test lehűtését, az agy lehető legjobb védelmét és a szállításra való felkészülést. Ezt követi a megőrzés és a hosszú távú tárolás nagyon hideg körülmények között.
A kriatórium szó arra utalt, hogy ez a láncolat megtalálta otthonára. Azt implikálta, hogy több beteg számára épített létesítményről van szó. Azt is implikálta, hogy rend uralkodik. Elméletileg egy vízszintes kapszula több embert is befogadhatna. Betegeket lehetne hozzáadni anélkül, hogy a hőmérséklet jelentősen változna. Egy embert ki lehetne venni anélkül, hogy zavarba hozná a többieket.
Papíron ez elegánsnak tűnik. A kialakítás csökkenteni akarta a kezelést, csökkenteni a szállítási költségeket, és gyakorlatibbá tenni a rendszert. Ugyanakkor ez függött egy olyan szintű finanszírozástól és műszaki kontrolltól, amellyel a korai krioprezerváció gyakran nem rendelkezett.
Íme a nehéz rész. A híres megfogalmazás nagyobb volt, mint mögötte a valóság. A kész kriatóriumról szóló állítást később túlzottnak tartották. A létesítményt soha nem üzemeltették úgy, ahogy a tervezet sugallta. A pénz szűkös volt. Az alapvető követelmények nem mind voltak jelen. A kapszula létezett, de a teljes terv nem vált állandó működő szolgáltatássá.
Ez a krioprezerváció egyik legrégebbi mintázata. A terület az mérnöki munka és a vágyakozás között mozog. Egy eszköz lehet valós. Egy létesítmény lehet valós. Az emberek által neki adott jelentés még mindig előrefuthat a tényeken.
Ez nem teszi haszontalanná az ötletet. Emberivé teszi.
Vegyük szemügyre egy kis példát. Képzeljük el, hogy egy kórház bejelöl egy új intenzív osztályt. A szobák elkészültek. A gépek megérkeztek. Mégis nincs elég személyzet, nincs elegendő ellátmány, és nincs elegendő áramellátás ahhoz, hogy a tervezett módon használják az osztályt. Az épület létezik, de aígéretpusztán részben él. A korai krioprezerváció gyakran így nézett ki. A szerkezet lenyűgöző lehetett, mégis a működési valóság törékeny maradt.
Az ezek körüli erőfeszítésekről szóló korai hírlevelek gyakran merész nyelvezetet használtak. Ez segített figyelmet vonzani. Ez ugyanakkor később kritikát is hozott. Magánemberként az érintettek őszintébbek lehettek. Tudták, hogy levelek és hívások érkeznek. Tudták, hogy nő az érdeklődés. Tudták azonban azt is, hogy az érdeklődés nem ugyanaz, mint a stabil finanszírozás, és a finanszírozás nem ugyanaz, mint a megbízható hosszú távú ellátás.
Ez a rés fontos mindenki számára, aki őszintén próbálja megérteni a krioprezervációt. Egy első létesítményről szóló állítás valamit mond a ambícióról. Nem azt mondja, hogy a megőrzés megoldódott. Nem azt mondja, hogy egy ma megőrzött embert holnap visszahozzák. Egy emberi krioprezervációs beteget sem hoztak még vissza.
Szóval mit reprezentált valójában a kriatórium? Egy erőfeszítés áttörését az improvizációtól az infrastruktúra irányába. Azt jelentette, hogy a krioprezerváció kevésbé akart úgy kinézni, mint egy ideiglenes mentés, és inkább úgy, mint egy jövővel rendelkező szolgáltatás. Ez komoly lépés volt, még akkor is, ha az eredmény gyengébb volt, mint a rá használt nyelv.
Megmutatta a bizalom problémáját is. Amikor egy terület fiatal, a szavak nehéz terhet viselnek. Ha a megfogalmazás előrefut a gépezeten, az emberek csalódottan érezhetik magukat. Ha a megfogalmazás túl kicsi marad, az emberek talán észre sem veszik a munkát egyáltalán. A krioprezerváció kezdetektől fogva ebben a feszültségben élt.
Van itt egy másik tanulság is. A jövő felé néző technológiák gyakran durva szélekkel indulnak. Az első verziók ritkán elegánsak. De a durvaság nem ugyanaz, mint a bizonyíték. Egy kapszula, egy páncélszekrény, egy tárolási terv, vagy akár egy digitális rekord segíthet a jövőre való felkészülésben. Ezek egyik sem garantálja, hogy a jövő együttműködik.
Ennek oka, hogy a kriatórium története továbbra is fontos. Egy egyszerű kérdést kényszerít fel: egy működőképes útra figyelünk, vagy csak egy reményes névre? Az őszinte válasz az, hogy a korai krioprezerváció egyszerre rendelkezett valós elemekkel és valós határokkal. Ambícióval bírt, de hiánnyal is. Mérnöki ötletekkel, de nem teljes sikerrel.
Egy olvasó számára, aki választásként próbálja megérteni a krioprezervációt, ez az egyensúly hasznos. Megelőz két hibát. Az egyik a cinizmus, amely azt mondja, semmi sem számít. A másik az könnyű hit, amely minden merész állítást rendezett ténynek kezel. A jobb út lassabb. Azt kérdezi, mi létezik, mi működik, mi hiányzik, és mi csupán ígéret.
A kriatórium a megbízható megőrzés felé vezető lépésnek szánta magát. Ebben az értelemben fontos volt. De nem volt kész válasz a halálra, az időre vagy az identitásra. Szándék jele volt, és a szándék bármely komoly projekt csak az első része.
Ezt találom a leginkább hasznosnak ebben a történetben. Fegyelmet tanít, anélkül, hogy megölné a reményt. Lehetővé teszi, hogy a remény őszinte maradjon.
The Longer Horizon abban a térben él, egyértelmű kérdéssel a krioprezerváció, a jövőbeli megőrzés és arról, mit jelenthet őszintén a remény.
Article by Lea Varga ·