Cryonics Questions and Choices
A krioprézerváció valójában mit tesz, és mit nem?
Ez az első kérdés, amit érdemes feltenni. A szó egyszerűnek hangzik, de az ötlet jelentős súllyal bír. Arról szól, hogy annyira lelassítjuk a bomlást, hogy a biológiai anyagot egy hideg állapotban tarthassuk későbbi felhasználásra.
A krioprézerváció azt jelenti, hogy biológiai anyagot fagyáspont alá hűtve, gyakran nagyon alacsony, krioszkopikus hőmérsékleten őrizünk meg. Egyszerűen fogalmazva: a cél arra van, hogy szüneteltessük azokat a kémiai és fizikai folyamatokat, amelyek általában a sérülés, a halál vagy a testből való eltávolítás után folyamatosan lebontják a szövetet.
Ez a szünet nem varázslat. Ez egy módszer. És mint minden ezen a területen használt módszer, ez is korlátokkal rendelkezik.
Mit tud a hideg
Az élő szövet gyorsan változik, amikor megszűnik az oxigénellátás. A sejtek elveszítik az energiájukat. A membránok tönkremennek. A víz elmozdul. Jég képződhet. Mindez szerkezeti károsodást okoz. A krioprézerváció annak megpróbálkozik megszakítani ezt a láncolatot, mielőtt túl sok kár terjedne el.
Az alapötlet egyértelmű. Hűtsük le a szövetet. Védjük meg a jégtől. Tároljuk hidegen. Ha a folyamat jól működik, a szövet több szerkezetet őriz meg, mint amennyit szobahőmérsékleten tartana.
Ezért fontos már most a krioprézerváció az orvostudományban és a biológiában. A sejteket, embriókat, egyes szöveteket és kis biológiai mintákat lehűthetjük és tárolhatjuk későbbi felhasználásra. Ez a rész nem sci-fi. Ez established gyakorlat.
De a test nem egy csöben lévő sejt. A méret mindent megváltoztat. Egy kis minta egyenletesebben hűl le, mint egy egész szerv. Egy egész emberi test még nehezebb. A hő lassan távozik a mélyebb szövetekből. Kár keletkezhet, mielőtt a hideg elérné a középpontot.
Miért a jég a fő ellenség
A víz a fő probléma. Amikor megfagy, nem válik ártalmatlanná. Éles kristályokat hoz létre, amelyek téphetik a membránokat és zavarhatják a sejtszerkezetet. Ez az egyik oka annak, hogy a krioprézerváció speciális vegyszereket, úgynevezett krioprotektánsokat használ. Ezek segítenek csökkenteni a jégképződést hűtés közben és a későbbi melegítés során is.
Egy krioprotektáns egyszerűen fogalmazva egy kémiai segédanyag. Csökkenti annak esélyét, hogy a víz káros módon fagyjon meg. Segíti továbbá a szövetet abban is, hogy üveg-szerű állapotba kerüljön ahelyett, hogy kristályosodna.
Ezt az üveg-szerű állapotot vitrifikációnak nevezzük. A szó technikusan hangzik, de a kép könnyen érthető. Gondoljunk arra a szirupra, ami annyira hideg és sűrűvé válik, hogy megkeményedik anélkül, hogy jégkristályokat alkotna. Az ötlet az, hogy a szövetet ebben a stabil, üveges formában tartsuk.
Ez az egyik fő oka annak, hogy a krionika a vitrifikációt alkalmazza a egyszerű fagyasztás helyett. A fagyasztás jeget készít. A vitrifikáció elkerülni próbálja azt.
Egy kis példa világosabbá teszi ezt. Képzeljünk el egy epret, amit a fagyasztóban hagytunk. A vízében lévő folyadék jéggé alakul, és az gyümölcs puhává és sérültté válik kiolvasztáskor. Most képzeljünk el egy apró biológiai mintát, amelyet krioprotektánsokkal kezeltek és kontrollált módon hűtötték le. A cél az, hogy a belső szerkezet sokkal közelebb maradjon az eredeti állapotához.
Ugyanolyan fontosak a lépések, mint a hideg maga
A krionika nem csak a hosszú távú tárolásról szól. Hanem arról is, ami a tárolás előtt történik. Az első lépéseket gyakran standbynak, stabilizálásnak és transzportnak írják le.
A standby azt jelenti, hogy az emberek és az eszközök készen állnak, amikor egy beteg közel van a jogilag meghatározott halálhoz, vagy éppen meghaltként nyilvánították. A stabilizálás azt jelenti, hogy a hűtés gyorsan elkezdődik, a keringés támogatható, és a védt védő folyadékokkal helyettesítik. A transzport azt jelenti, hogy a beteget olyan körülmények között szállítják a tároló létesítménybe, amelyek a további károk minimalizálását célozzák.
Ezek a lépések azért fontosak, mert a sérülés korán kezdődik. A test nem vár udvariasan a későbbi ellátásra. Az oxigénhiány után minden perc mélyítheti a kárt az agyban és más szövetekben. Egy jó krionikai protokoll azt próbálja csökkenteni ezt a kárt, mielőtt a mélyhűtés elkezdődne.
Itt is szükség van őszinteségre. A krionikai eljárások csak akkor kezdődnek meg, amikor a jogi halált kimondták. Nem kezelés élő ember számára. Nem fordítják meg most a halált. Azt a célt szolgálják, hogy minél több szerkezetet megőrizzék egy jövő számára, amely még nem létezik.
Mit remélnek, és mit ismernek
A krionika legkomolyabb érve nem az, hogy ma már működik mint újjáélesztés. Hanem az, hogy megőrizhet elég biológiai részletet ahhoz, hogy a jövőbeli javítás lehetségessé váljon. Ez egy remény, nem egy bizonyított eredmény.
Néhány kutató és író ezen a területen gyakorlati szempontból beszél az agyról. Az agy tartalmazza az emlékeket, az identitást és a tanult mintázatokat. Ha az agy szerkezete elég jól megőrizhető lenne, akkor a jövőbeli orvostudomány egyszer talán megjavíthatja azt a kárt, amelyet a jelenlegi orvostudomány nem tud érinteni.
Ez egy komoly gondolat. Ez azonban hiányos is. Egyetlen emberi krionikai páciens sem éledt újjá. Ezt a tényt szem előtt kell tartani. Ez a határvonal a lehetőség és a ígéret között.
Ezért fontos a megőrzés és a feltámadás közötti különbség. A megőrzés a bomlás megállítását próbálja. A feltámadás pedig az élet visszaállítását jelentené. Ezek nem ugyanazok. Az első egy folyamat, amiről beszélhetünk. A második pedig túlmutat a bizonyított emberi lehetőségeken.
Miért vonzza mégis a figyelmet
A krioprézerváció furcsa helyen helyezkedik el. Már most hasznos az orvostudományban. Ugyanakkor ez az egyik kevés terület, ahol az emberek nyíltan gondolkoznak az időn rendkívül hosszú távolságokban.
Ez odavonzza azokat az embereket, akik meg szeretnék érteni, hogy egy sérült testet egy olyan állapotban lehet-e tartani, amelyet a jövőbeli tudomány esetleg meg tud javítani. Ugyanakkor odavonzza azokat is, akik egyszerűen csak tisztább választ keresnek egy emberi kérdésre. Ha az élet túl hamar véget ér, lehet-e bármit továbbvinni?
Nincsenek itt egyszerű garanciák. Csak egy sor gyakorlati kérdés van. Milyen gyorsan kezdődhet meg a hűtés? Mekkora szerkezeti kár történt már meg? Milyen jól védik a krioprotektánsok a szövetet? Milyen biztonságosan végezhető el a melegítés egyszer, új kár nélkül?
Ezek a kérdések azért fontosak, mert a melegítés sem egyszerű. A jég visszatérhet. A szövetek repedezhetnek. A kár megjelenhet az olvadáskor. Egy hidegen tárolt test nem automatikusan egy megmentett test. Csak egy test, amelynek a romlása lassulhatott.
Ezért tele van ez a terület technikai munkával és befejezetlen kérdésekkel. Ez magyarázza továbbá, hogy miért látják egyesek a krioprézervációt komoly személyes választásként, míg mások túl bizonytalannak, ahhoz, hogy megbízzanak benne. Mindkét reakció értelmes.
Szerintem a legfontosabb dolog a közérthető beszéd. A krioprézerváció csökkentheti a bomlást. Segíthet megőrizni a sejteket, szöveteket és egyes szerveket. A krionikában azért alkalmazzák, hogy remélhetőleg megőrizzék az egész embert a jogi halál után. De senki sem teheti őszintén ezt a reményt biztosra.
Ami egy olvasónak most megérthető, az egyszerű, de fontos. A krioprézerváció nem a szokásos értelemben vett fagyasztás. Ez egy óvatos kísérlet arra, hogy a biológiai szerkezetet a lehető legkisebb kárral hideg tárolásban tartsuk, így a jövőbeli javítás egyszer több lehet, mint csak kíváncsiságból fakadó reménykedés.
Ez a kérdés, amit a The Longer Horizon mindig újra feltesz nekem: mennyire maradhat őszinte a remény, amikor a jövő még mindig messze van?
Article by Lea Varga ·